Mária oltalma bukovinai zarándoklat

2017.05.31 – 06.06.

A beszámolót írta: Jánosi Emőke

Egyesületünk 40 fővel indult tartalmas és lélekemelő erdélyi körutazásra. Amerre jártunk, szembejött velünk a múlt: tisztelegtünk nagy költőink, íróink, történelmünk prominens személyiségei előtt. Jókai Mór “szemüvegén” át láthattuk Torockót, a Bánffy birtokokat, Bonchidát, kicsit visszatérhettünk Erdély aranykorába. Wass Albert szívével éreztük Válaszutat, Dést, Kolozsvárt. Kalotaszegi kitekintővel az 500 éves reformáció értékeit fedezhettük fel, emblematikus központjában a Farkas utcai templomban hallgathattunk értékes előadást kincses Kolozsvárról.Bukovinában őseink nyomát kutattuk és emlékeztünk az elhagyott menedékre, majd vadregényes tájakon át tértünk haza Madéfalvára Nyírő Józseffel. Pápai áldásban részesültünk a Hármashalom oltárnál, sok ezer társunkkal együtt. Órákon át néztük meghatódva a keresztaljakkal, népviseletben érkező rengeteg fiatalt, akik 12 órán át kitartottak a hőségben, viszik tovább hagyományainkat immáron 450 éve. Gyímesbükk, ezeréves határ, csángó mulatság, itt már a szívünk túlcsordul Deáky András tanár úr szavaitól és a fogadtatástól, a közös himnuszénekléstől, de mennünk kell tovább. Madéfalvára beérkezik a zarándokvonat, összefonódnak az érzelmek: “Határon túlról és szívektől innen”( I.A,.).

Trianonra emlékezünk, kopjafát állítunk, majd kezdődik a Pünkösdi Forgatag. Három nap után ismét útra kelünk, immár Orbán Balázs nyomában: zászlórengeteg, meghatott emberek tömegei egész Székelyföldön. Tamási Áron emlékműve messzire pompázott a nemzeti színű koszorúktól, szalagoktól, napokig egymást váltják a zarándokcsoportok, zúgtak a nemzeti énekeink, lengtek a lobogók, mindent beborított a piros-fehér-zöld és kék-arany. Szemünkben könnyek, szívünkben áhítat, mosolygunk, mindannyian ugyanoda megyünk, mégsincs tülekedés, türelmetlenkedés. méltatlankodás. Korondon hatalmas zsongás, kézműves termékek vására, helyi finomságokkal megrakódva indulunk tovább. Aranyos völgyében folytatódik utazásunk: Nagyenyed: a kitartás városa. Történelme során többször feldúlták, nem egyszer porig rombolták. Tatárdúlás, Vitéz Mihály felégette, Básta pusztítása után vármegyeközpont, református főiskolával,majd ismét labancmészárlás, végül 1849 -ben Avram Iancu martalócainak kegyetlen mészárlása: a kollégium és levéltár leégett, magyar lakosságot elűzték. Gyulafehérvár: történelmi fővárosunk számunkra elveszett, de útközben még felidézzük a fejedelmek városát, ahonnan 150 évig kormányozták a megmaradt országrészeket Buda eleste után. Déva falmaradványai, aradi vértanúk városon kívülre száműzött, méltatlan környezetben lévő emlékhelye már inkább szomorúsággal tölt el, de töretlen hittel és megerősödve érkezünk vissza.


Fotók: Jánosi Emőke, Beréti István