Évzáró 2016

Évzáró adventi műsorunkat közösen szerveztük a helyi  civil szervezetekkel: a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Dombó CsIpSsz és a Dombóvári Örmény nemzetiségi egyesülettel. Szép számú közönség gyűlt össze az Apáczai iskola dísztermében, ahol a Dombóvári Zenész Egyesület nyitóműsora után a szervezők, majd Potápi Árpád János államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket. Kutas Attila plébános ünnepváró gondolatait osztotta meg velünk, majd a Szucsáva székely dalkör énekelt hagyományos karácsonyi dalokat. Ezután következett egy igazi csobánolás, a helyi civil szervezetek csodaszép Istensegítsi betlehemes előadása. Kőszegi Csaba Leonard Cohen: Halleluja dalát adta elő, majd örmény meséket hallgathattunk. A Miroslav Krleza Horvát Gimnázium diákjai közismert karácsonyi dalokkal érkeztek. Az est zárásaként erdélyi ízekkel és finom süteményekkel  kínáltuk vendégeinket, saját készítésű innivalóval koccintva, kedélyes beszélgetésekkel zártuk az évet és kívántunk egymásnak áldott adventi várakozást.